Vannak dolgok, amik mellett nem lehet csendben elmenni. Az elmúlt időszakban olyan téma került a közbeszéd középpontjába, ami minden érző embert felkavar, és amivel nagyon nehéz mit kezdenünk.

A gyerekek szexuális használata, kizsákmányolása nagyon régóta van a szőnyeg alá söpörve, és teljes tabuként kezelve. Ezáltal fennmaradt egy olyan látszat, és tévhit, hogy csak kevés gyereket érint. Pedig sajnos nem így van. Több gyereket használnak szexuálisan, mint ami ép ésszel felfogható.

Sok gyereket kiszolgáltatnak a virtuális térben, rengeteg gyereket zaklat felettük hatalommal rendelkező felnőtt, tanár, edző, pap és felfoghatatlanul sok gyereket használnak szexuálisan a saját otthonában.

A gyerekkorban elszenvedett szexuális abúzus egy olyan trauma, ami az egész életet végig kíséri. Egy olyan trauma, ami megfosztja a gyereket mindentől, ami az egészséges lelki fejlődéshez szükséges.

Elveszi a gyerek méltóságát, a bizalmát a felnőttekben, bizalmát a világban.

Elveszi tőle az ártatlanság érzését, a felelőtlen, szabad gyerekkort.

Megfosztja a biztonságérzéstől, megfosztja a saját teste feletti kontroll érzésétől.

Az első olyan alkalommal, amikor egy gyereket valaki a szexuális vágyaira használ, a gyerek világa összeomlik. Az időt, az életét kettészakítja ez a trauma. Lesz egy abúzus előtti múlt, és egy jövő, ami soha, de soha többé nem lesz már olyan, mint a trauma előtt.

A gyerekkora a beleegyezése nélkül végetért. Az abúzus után együtt kell élnie lemoshatatlannak tűnő mocskosságérzettel, bénító bűntudattal, testét lelkét elborító szégyennel, egy mindenkitől elszigetelő titokkal és ennek következtében egy fájdalmas magánnyal.

Mivel a gyerekek szexuális bántalmazásáért az elkövetők soha nem vállalnak felelősséget, ezért a gyerek úgy érzi, az ő hibája, ő tehet róla, hogy ilyen szörnyűség történt vele, biztosan ezt érdemelte. Bűnösnek érzi magát.

Úgy érzi, más, mint a többi gyerek, romlottabb, mocskosabb, értéktelenebb. Nem érti, mi történt, mert a szexualitás egy gyerek számára értelmezhetetlen. Nem tud beszélni és segítséget kérni, mert még szavai sincsenek azokra a borzalmakra, amiket átélt.

Titkolnia kell azért is, mert retteg, hogy nem hisznek neki, valamint azért is, mert az őt használó ember manipulálja, fenyegeti.

Ők agyongyötört, a szégyenben és a bántalmazójuk mocskában fuldokló gyerekek, akik magukat értéktelennek és bűnösnek érezve rettegnek és hallgatnak.

Nekünk kell kiállni mellettük, és beszélni helyettük.

Nekünk kell visszaadnunk a világba, az emberségbe, az igazságba vetett hitüket.

Nekünk kell elhitetni velük, hogy ártatlanok.

Nekünk kell minél többet megtennünk a megelőzésért, azért, hogy soha egyetlen gyereket se érjen szexuális bántalmazás.

A megelőzéshez beszélni kell. Fel kell hagyni az eltusolással.

Fel kell hagyni azzal, hogy mentségeket keresünk az olyan bűnökre, amik ártatlan gyerekek életeit teszik tönkre, vagy ebben passzívan részt vesznek.

Egy gyerek szexuális használata nem más, mint lélekgyilkosság. A legaljasabban és legalattomosabban romboló trauma. A legfelfoghatatlanabb emberi cselekedet.

Mégis a leggyakrabban eltusolt, titokban maradó bűncselekmény, amiért az elkövetők helyett a gyerekek fizetnek. A tettesek helyett az áldozatok.

Minden egyes eltusolásra való törekvés, minden egyes büntetlenül maradt szexuális kizsákmányolása egy gyereknek, és minden egyes félrenézés, bagatelizálás, vagy néma cinkosság a gyerekekkel elkövetett szexuális erőszak mókuskerekét hajtja a végtelenségig.  A poklok poklát átélt gyerekek borzalmairól készült felvételek gyűjtögetése ugyanezt a mókuskereket hajtja.

Ezt csak kívülről lehet megállítani.  A gyerekek szexuális kizsákmányolását élvezők nem fogják, nem akarják. A gyerekek pedig nem tudják.

A szexuális abúzust elszenvedett gyerekek történetében mindig van legalább egy, de általában több felnőtt, akik a segítségnyújtás helyett félrenéztek.

A megelőzéshez az első és legfontosabb lépés, hogy soha ne nézz félre!, mert egy bajban lévő gyereket csak egy felnőtt tud megmenteni.